2010.08.06 Ada
Emlékeztető kismamáknak SMS-benNő a gyermek elnevezéssel indul projektum az adai egészségház és az újvidéki MobiMed alapítvány közreműködésével. A baba megszületésétől 7 éves koráig kaphatja a szülő telefonkészülékére azokat a tájékoztatókat, amelyek útmutatóul szolgálnak a gyermek fejlődésében tapasztalható alapvető momentumokról. A szolgáltatás teljes mértékben ingyenes, és a védőnőszolgálatnál lesz igényelhető.
– Inđija után Ada a második község, ahol megvalósul a program. Az alapötlet az újvidéki MobiMed alapítványtól és vezetőjétől, dr. Vojislav Stojišintól származik. A projekt kereteiben SMS formájában üzenetet fognak kapni a gyermekek szülei a védőoltások, orvosi vizsgálatok esedékességéről, a gyermek étkezési és viselkedési szokásairól, a pszichofizikai fejlődésével, szocializációjával kapcsolatban. Az első évben hetente négyszer, utána pedig havonta négyszer, ezzel nagyon sok hasznos információval bővülhetnek az anyuka ismeretei. Másrészről az egészségháznak is jó, mert a központi adatbázisból így mi is pontosan tudjuk követni, hogy hány baba születik, és követni tudjuk a fejlődésüket. A program támogatója az Egészségügyi Minisztérium és a Tartományi Egészségügyi Titkárság, a Dunav biztosítótársaság, valamint támogatási szándékát jelezte már az Egészségügyi Világszervezet is – mondta Tóth Barna Elvira, az adai egészségház igazgatónője.
– Az egészségügyi felvilágosítás tárgykörében rendkívül fontosnak tartjuk ezt az akciót. Az emlékeztető rövid szöveges üzenetek a megelőzésnek lehetnek hatékony eszközei. Ez egy többnyelvű projektum Vajdaság területén, Adán vezetjük be a magyar nyelvű üzeneteket, de készül a szlovák fordítás is. – mondta a pénteki szakmai összejövetelen Csengeri Attila tartományi egészségügyi titkár.
2010.07.09 Ada
Az egészségház újonnan kinevezett Igazgatási bizottsága előtt dr Tóth Barna Elvira igazgatónő (az új mandátuma 2010.06.21.-én kezdődött) bemutatta az egészségház Stratégiai Tervét a 2010-2015-ig terjedő időszakra. A tervet és az egészségház misszióját és vizióját a bizottság egyhangúan elfogadta.
2010.06.25. Ada
Bevezető az egészségügyi intézmények akreditációjábaA szerbiai Akreditációs iroda munkatársai segítségével az egészségház dolgozói részt vettek az első akreditációs képzésen, melynek témája a nemzetközi akreditációs normák ismertetése volt. A képzés július 7.-én és 8.-án folytatódik.
2010.06.22. Újvidék
A kapitációtól a racionalizációigDr Tóth Barna Elvira az egészségház igazgatónője és dipl.ecc László Zoltán, igazgatóhelyettes „A kapitációtól a racionalizációig” címmel megszervezett értekezleten vettek részt Újvidéken a Tartomány egészségügyi titkárságon. Az összejövetel vendégei voltak az Észak-Bánáti és a Szerémségi körzet egészségházainak igazgatói, közgazdászai és jogászai. A tanácskozást prof.dr Zdravko Kosjerina, titkárhelyettes hívta össze. A jelenlevők megvitatták a primáris egészségügy problémáit, mennyire felkészültek a kapitáció (fejkvóta szerinti javadalmazás) bevezetésére és hogy milyen ésszerűsítési lehetőségekkel javíthatnának az intézmények pénzügyi helyzetén.
2010.06.22. Belgrád
A páciensek biztonságáról szóló továbbképzésA páciensek biztonságáról szóló továbbképző konferencián vettek részt az Akreditációs Iroda (AZUS) szervezésében azon egészségügyi intézmények képviselői, akik a DILS projektum résztvevői. Intézményünket az összejövetelen és a műhelymunkán Strahinić Snezana főnővér és Tóth Natali biztonsági megbizott képviselte.
2010.06.16. Újvidék
A helyi önkormányzatok hatásköre az elsődleges egészségvédelem területén – a DILS projektum keretein belül megrendezett edukációAz edukáción a helyi önkormányzatok képviselői vettek részt Adáról, Törökbecséről, Rumáról, Topolyáról, Indjiáról, Szécsenyről és Plandistáról. Adát Kovács Dobó Lea a helyi önkormámyzat tátsadalmi tevékenységeinek osztályvezetője, valamint az egészségház főnővére Strahinic Snezana képviselte. Az összejövetel témája a stratégiai tervek kidolgozása volt a primáris védelemben helyi szinten és a csapatmunka lényegére hívták fel a figyelmet.
2010.06.15. Belgrád
A „Szerbiai mentőszolgálatok reformjának technikai támogatása” elnevezésű projektum zárókonferenciájaA „Szerbiai mentőszolgálatok reformjának technikai támogatása” című projektum zárókonferenciáját tartották a Száva Központban, amely projektumot az Európai únió finanszírozta. A konferencián és az azt megelőző szakmai tanácskozásokon részt vett dr Tóth Barna Elvira az Adai egészségház igazgatónője is.
A konferencián felszólaltak az európai delegáció tagjai Vincent Deger excelenciás úr vezetésével, dr Elizabet Paunov, a projektum hazai fő felelőse, valamint dr Kaff Alfred, a projektum vezetője.
Az Európai únió ezzel a projektummal segítette a mentőszolgálatok megreformálásának előkészületeit, hogy a mentószolgálatok működését közelebb hozzák a megfelelő európai normákhoz. A projektum keretein belül az EU 252 legkorszerűbben felszerelt mentőautót bocsátott a szerbiai egészégügyi intézményeknek. Egy ilyen mentőautót Ada is kapott, valamint a mentőszolgálatban dolgozó személyek (orvosok,nővérek, sofőrök) részére biztosított volt magas szintű edukáció is.
2010.06.08. Belgrád
Az egészségügyi intézmények akreditácóját segítő agenció támogatását szolgáló projektum irodájában műhelymunkán vett részt az egészségház küldöttsége – dr Tóth Barna Elvira, Strahinić Snežana és László Zoltán. Annette Katrava az akreditációs iroda külfödi megbizottja és dr Snežana Manić, az iroda igazgatónője köszöntötték a jelenlévőket. Értesítették a résztvevőket, hogy ún. ”pilot” projektum részei lesznek, amelynek az a lényege, hogy kidolgoznak bizonyos kötelező mutatókat, amelyekkel a munka minőségén lehet javítani. Ezeket a muatókat fogja majd az iroda felhasználni az akreditációs folyamat osztályozásánál. A 35 intézmény egy hónapon keresztül teszteli majd ezeket a fontos mutatókat.
2010.05.20. Belgrád
Támogatás az egészségházaknak az akreditációs folyamat megindításáhozA Szerbiai Egészségügyi Minisztérium és 20 egészségház, amelyek a DILS elnevezésű projektum („Fejlett szolgáltatásnyújtás helyi szinten”) résztvevői, és amelyek között szerepel az adai is, olyan támogatásról szóló szerződést írtak alá, amellyel ezek az egészségházak elindíthatják az akreditációs folyamatokat intézményükben. Az ünnepélyes szerződéskötésen a Szerbiai Képviselőház dísztermében részt vettek a Minisztérium képviselői, a Szerbiai akreditációs iroda munkatársai, az egészségházak igazgatói és a DILS projektum csapatának tagjai. Az Adai egészségház részéről dr Tóth Barna Elvira igazgatónő írta alá a szerződést, amellyel hivatalosan is elkezdődött az intézmény akreditációja.
2010.05.11. Ada
Közösen egy gyönyörű mosolyértA szerb Egészségügyi Minisztérium minden május hó elejére meghirdette az Egészséges száj, egészséges fogakkal elnevezésű akciót, aminek az a célja, hogy az óvodás és iskoláskorban lévő gyermekeknél, a lehető legszélesebb körben népszerűsítsék, sőt biztossá tegyék a fogápolási szokások kifejlődését, beidegződését.
Az adai rendezvényeket az Egészségház keretében, de sok-sok külsős intézmény és magánszemély bedolgozásával dr. Kaszás Lengyel Márta fogorvos szervezi, aki egyben az óvodákba, iskolákba kihelyezett fogászati tevékenységek vagy rendelők irányítója is. Így nem csoda, hogy a gyermekek között nagy népszerűségre tett szert, amit mutat az is, hogy őt nem fogorvosnak, hanem Márta néninek szólítják. Ő a diákok Márta nénije...


